Kállai Judit vagyok. Nő, anya, testvér, sógornő, nagynéni –  és nagymama. 😊 Emellett háziasszony, coach, tréner, párkapcsolati tanácsadó és önbecsülés mentor. De voltam hírszerkesztő, hírolvasó, kicsit most is szervezeti kommunikációs szakember. Ezek a szerepeim segítőként.

És ott vagyok ÉN, aki szereti, ha segíthet, jókat beszélgetni, jókat enni (együtt még jobb), aki érdeklődve fordul a másik ember felé, de megtanulta meghúzni a határait (vagy legalább tudom, mikor nem teszem😊), aki jól érzi magát egyedül is (de nem huzamosabb ideig), aki imádja a jó zenét, a természetet, az újdonságokat, a változásokat, ha valami izgalmasat tanulhat, és még sorolhatnám.
Életem már nyugodtabb mederben folyik, de nem volt ez mindig így. 

Mi segített? Az önismereti utam. És az a rengeteg technika, amit megtanultam és hasznosítottam magamra nézve is az évek során.

Megtanultam, hogyan őrizhetem meg magamat – testi, mentális, lelki egészségemet az élet sodrában.

8.000+ óra

tréning

2.000+ óra

coaching

3.500+ óra

szervezetfejlesztés

Figyelem

Teljes figyelmemmel vagyok JELEN és Feléd. Így aztán kihallok olyan mondatokat, szavakat, hangsúlyokat is, amiket Te már észre sem veszel.

Elfogadás

Megértem, amiben vagy, nem ítélkezem - miért is tenném? Csak egy cseppet vagyok "előrébb" az önismeretben.

Empátia

Együtt érzek azzal, amiben éppen vagy. Innen tudok segíteni. "Melléd" ülök, segítelek, támogatlak a legnehezebb helyzetekben is. Mindenből van kiút.

Enneagram

A rendszer, amivel gyorsabban érünk el kimagasló eredményeket a belső harmóniában, miután már ráleltél típusodra, az út egyenes.

NLP

A módszer lehetőségeit használom mindennapi munkámban. Gyakorlatok, feltáró beszélgetések, kérdések, amik elvezetnek legbelsőbb mintáidhoz.

Pozitív pszichológia

A jól-lét tudománya, hogyan tehetjük az életet még teljesebbé. 

Más nézőpontból más valóságot teremtve. Nem elfedve a nehezet, megélve, megértve azt.

Gestalt coaching

Tudatos jelenléttel az „itt és most”-ban, intuíció, változások a jelenben, tapasztalati tanulás. Bár folyamatban haladunk, mégis hozod azt, amiben éppen vagy.

Folyamatosan tanulok

Nem csak mert fontosnak tartom a tanulást, de szeretem is. Mióta az eszemet tudom, az emberek mentális működése érdekel. Magam is járok szakemberhez és szerteágazó tudássommal,  tapasztalataimmal tudok segíteni Neked is.

Alapképzések

Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ

Tréner

Coach

Speciális képzések

Enneagram alap és továbbképzések

NLP Master képzés

Párkapcsolati tanácsadó képzés

TA képzések

Acces Bars

Kronobiológia

Saját önismeret

Több éves terápiás folyamat

Több éves önismereti csoport folyamat

Szupervíziós folyamat

Rólam mondták

Orsolya, tréning

"Jucusnál nagyon jó kezekben van az Enneagram, mert a megértésre és elfogadásra törekszik és erre ösztönöz másokat is a rendszer által."

Flóra, coaching

"Judit az első segítő az életemben, aki mellett azt érzem, hogy valóban tudok változtatni azokon a dolgokon, amiken már évek óta szerettem volna."

Adrienn, tréning

"Jucus olyan szeretettel és profizmussal navigált minket önmagunk felé az Enneagram tréningen, ami az "aha" érzések tömkelegét hozta számunkra."

Dorottya, coaching

"Judit a legaprólékosabban figyel és éppen arra, éppen akkor és ott reagál, ahol arra szükség van. Vele mindig biztonságban érzem magam."

Ha úgy érzed, érdemes velem dolgozni,

keress meg, szívesen látlak egy ingyenes online beszélgetésre.

FELIRATKOZÁS ÖNISMERETI TARTALMAKRA

GYORS LINKEK

Kállai Judit önbecsülés mentor

| Süti szabályzat | ÁSZF | Adatkezelési nyilatkozat