Tréningek és

vezetői coaching

Hogy a tanulás élmény, a fejlődés igény legyen.

A vezetői coaching folyamata

Nevezhetjük akár business coachingnak is - hiszen kifejezetten a céges, vezetői "működés" kompetenciáit fejlesztjük. Ám szoktam volt mondani, hogy ott is ugyanaz az ember vagy - így az ebben a folyamatban fejlesztett készségek a magánéletben is kiválóan működnek.

Általában a cég megbízásával indul. Ebben az esetben a szervezet megbízójával is tartunk egy úgynevezett háromszög beszélgetést.

Szerencsére egyre többen érzik úgy, hogy szükségük van némi segítségre ahhoz, hogy minél hatékonyabb vezetővé váljanak - így saját költségen járnak hozzám.

Bárki is a megbízó, minden esetben az ügyfelem van a fókuszban. Adott számú alkalomra szerződünk, ezt az elején minden esetben tisztázzuk - ami erősen a cél függvénye.

A vezetői coaching előnyei

Az első és talán legfontosabb, hogy a személyes erősségekre épít - vagyis senkit nem akarok megváltoztatni - és nem is tisztem. A legfontosabb az érték és az eredmény minden folyamatban.

A módszerek, amikkel dolgozom, nem csak az idő és a gyakorlat próbáját állták ki, ám tudományosan is alátámasztottak - így a módszertan professzionális.

Alapja, hogy legyen "kémia" kettőnk között. Vagyis ha a cég megbízásából keresnek fel, bátran ér nemet mondani, ha nem én vagyok a legmegfelelőbb.

Alap, hogy a kiegyensúlyozottabb és eredményesebb vezetői lét felé haladunk, minden esetben bátorítva ügyfelemet.

Tudatosítjuk a vezető értékrendjét, vezetői stílusát, erősségeit és azt, melyik területet érdemes fejleszteni.

Hogyan "dolgozik" a coaching?

Módosítja a kétségeket, gátló hiedelmeket azzal, hogy fejleszti nem csupán a vezetői önismeretet, de segíti a reális helyzetértékelést is. Fejlesztjük a vezetői kompetenciákat, a gondolkodásmódot - amivel fejlődik az érzelmi intelligencia is.

Azzal, hogy a saját értékrenddel összhangban dolgozunk, maga a folyamat jelentősen javítja a hangulatot, növeli az energiaszintet is. Ügyfeleim így jelentősen magasabb önbecsüléssel és önismerettel távoznak egy-egy folyamat után.

Minden folyamat része egy cselekvési terv, a visszacsatolás folyamatos, ahogy a megerősítések is.

A tréningcsoportokról

Minden tréning az adott csoportra és szervezetre hangolt, vagyis a tréninggyakorlatokban szereplő példák életszerűek.

A tematika a csoport igényeihez és céljaihoz igazított.

Egy-egy tréning célja lehet egy-egy témában a tudatosság vagy a professzionalitás növelése, eszköztár bővítése, a csapatszellem erősítése, kiemelkedőbb eredmények.

Az általam javasolt keretek:

  • témánként néhány nap (8 vagy 4 óra/nap),

  • előzetes felmérés,

  • utánkövetés (opcionális).

Eszközeim a tréneri munkában

Tesztek, kérdőívek az adott témában, önreflexió erősítése a résztvevőkben. Páros, kis és nagycsoportos gyakorlatok, szerepjátékok. Minden tréning esetében (mindegy a téma) nő a konstruktív visszajelzés képessége, hiszen a csoportos fejlesztés egyik alapfeltétele.

Külön kérésre videófelvétel.

A legkeresettebb témák

Amik egyben az én legkedvesebb témáim is.

Kommunikáció fejlesztése

  • asszertivitás,

  • hatékony kommunikáció,

  • konfliktuskezelés,

  • együttműködés fejlesztése, csapatépítés.

Reziliencia fejlesztése

  • problémamegoldás és kreativitás,

  • jövőkép és célkitűzés,

  • érzelmi stabilitás és realista optimizmus,

  • motiváció és eltökéltség,

  • impulzuskontroll.

Vezetői készségek fejlesztése

  • vezetői készségfejlesztés,

  • vezetői változáskezelés,

  • vezetői eszköztár bővítése,

  • hatékony meetingek.

Önmanagement és személyes hatékonyság

  • időmanagement,

  • munka-magánélet egyensúly,

  • stresszkezelés.

"A csoportok lehetőséget kínálnak arra, hogy valós önismereti helyzetekben, saját élményeken keresztül bővítsd eddig megszerzett tudásod magadról."

Rólam mondták

"Judit az egyik legkiválóbb, akivel az elmúlt közel 15 év során volt szerencsénk együtt dolgozni. Témától függetlenül mindig meg tudja találni azokat az eszközöket, amivel a hallgatók felé úgy tudja átadni a tudást, hogy az utána a mindennapi életben, gyakorlatban is használható legyen. Irányított kérdéseivel vezeti a tanulni vágyókat, hogy saját maguk jöjjenek rá a megoldásra.”

Horváth Péter cégvezető

"Számomra nagyon sokat adott a rendszer, amivel Judit dolgozik - olyan, mintha kaptam volna egy megoldókulcsot az emberekhez. Minél inkább elmélyülök az ismeretekben annál előbb találom meg, hogy miben teljesedhetek ki én magam szakmailag."

Darin-Séllei Lívia felsővezető

Hogyan dolgozom?

Immár több mint 20 éve segítem ügyfeleimet a készségfejlesztésben. Több szervezetfejlesztési projektben dolgoztam - és jómagam is sok évig voltam közép, majd felsővezető.

Eszközeim: professzionális kérdezéstechnika

  • a helyzethez és az ügyfél jelenlegi energiaszintjéhez illeszkedő kérdések,

  • segítség az önreflexióban, tudatos tükrözés,

  • provokatív kérdezéstechnika.

Aktív meghallgatás és tudatos jelenlét

  • tudatos és támogató jelenlét,

  • ítéletmentesség,

  • teljes bizalom,

  • elfogadás,

  • a hallgatás képessége,

  • türelem.

Rendszerek, módszerek, amiket készségszinten használok

  • Enneagram személyiség-tipológia,

  • DISC viselkedéstipológia,

  • Tranzakció-analízis,

  • Neuro Lingvisztikus Programozás (NLP),

  • Gestalt-coaching.

FELIRATKOZÁS ÖNISMERETI TARTALMAKRA

Kállai Judit önbecsülés mentor

| Süti szabályzat | ÁSZF | Adatvédelmi nyilatkozat